CSODÁS KIRÁNDULÓHELYET FEDEZTÜNK FEL- BALATONBERÉNY SZŐLŐHEGY !

Nekünk legalábbis fogalmunk sem volt róla eddig, hogy ilyen szép táj lapul Balatonberény mellett, minket is helyi erők vezettek el ide! Biztosan visszatérünk mostanában többször is, mert tényleg gyönyörű és rendkívül megnyugtató vidék. Eddigi tapasztalataink röviden:

👉 Autóval több irányból is megközelíthető, a képek között jelöltem térképen, hogy mi hol álltunk meg a földút mellett.  A GPS-be “Sárosgödör”-t érdemes beütni. Balatonkeresztúr felől a Lukoil kút mellett kezdődő betonúton kell felfelé indulni (a 9 perces úton). 🚗

👉 Kicsit nagyobb kerekű, vagy terepre való babakocsival is járhatóak az utak. 👶

👉 Nagyobb gyerekekkel szuper bringázó hely is egyben, de azért ne campinggel induljunk útnak…!🚴

👉 Kisebb és nagyobb kirándulásokat is tehetünk a környéken. A térképen egy mindössze 20 perces sétát jelöltem meg, viszont nyugodtan számolhatunk rá egy órát, nem érdemes végig nyargalni rajta. Szívjuk inkább magunkba a nyugalmat, a friss levegőt, és csodáljuk a környezetet. 🙂 Ottjártunk óta építettek ide egy új kilátót is, melyet Hamvas Béla, Kossuth-díjas íróról neveztek el, aki állítólag az itt található présházak valamely lugasában kapott ihletet a “A bor filozófiája” című művének megalkotásához. Az építmény nem túl magas – tériszonyosok előnyben 😀-, de mivel semmi nem akadályozza a kilátást, tetejéről gyönyörű panoráma tárul elénk a a Balaton nyugati medencéjére és a Keszthelyi-öbölre, rendezett szőlősorokkal az előtérben. Ezt legközelebbi látogatásunkkor mi is dokumentálni fogjuk 🙂

👉 A kultúra kedvelőinek is ajánlom : A szőlőhegyen már az 1100-as évek körül termesztették a szőlőt, a mostani présházakat a 18. században kezdték el építeni. Jelentősége a Dél-balatoni Borvidék történetében kiemelkedő, hiszen ennyire régi, egységes szerkezetű szőlőhegy csak kevés maradt fent.

Jelenleg közel 100 műemléknek nyilvánított présház található a hegyen, kutatásuk folyamatosan zajlik.

A község weboldala szerint az itt élő, magyar, illetve külföldi tulajdonosok a pincéket rendben tartják, állapotukat óvják. Zömében valóban ezt tapasztaltuk, de sajnos akadnak olyan telkek és épületek is, amelyek szemlátomást el vannak hanyagolva, és félő, hogy ha ezekre nem fordítanak kellő figyelmet a közeljövőben, akkor a teljes enyészet áldozatául esnek.

Kevesen járják a szőlőhegyet, mi legalábbis alig találkoztunk néhány emberrel márciusban. Nyáron azért minden bizonnyal nagyobb a forgalom. Ha szemfülesek vagyunk, akkor őzikéket is megleshetünk egy-egy présházhoz tartozó szőlősben:)

Szintén bennfentes segítséggel találtunk rá egy érdekes, alakulóban lévő újkori hippi tanyára (térképen jelöltem). Van itt magasles, hagyományos és újragondolt lakóautó, valamint kecskék meg egy birka is… 🐑🐐 Tiszta nyári éjszakákon, egy-két pohár bor mellett, itt csillagokat nézegetni nem lehet egy rossz program. 🍷✨😎😀. A tulajnak sajnos semmi nyoma sem volt, de remélem legközelebb összefutunk vele, biztosan érdekes személyiség lehet 🙂 .

Hamarosan érkezem további kirándulás tippekkel, addig is szép hétvégét és Boldog Nyulat kívánok nektek! 😊🐇

Amennyiben gyermekeitekkel közösen szívesen részt vennétek belföldi vagy külföldi csoportos  családi utazásaink egyikén, illetve ha egyéni utazással kapcsolatban is szeretnétek minél több releváns információhoz jutni, netán kérdésetek lenne, úgy várunk benneteket szeretettel Szülők A Fedélzeten- Családi Nyaralás  zárt facebook csoportunkban!  🙂